A tárcavezető ismertette, hogy a Bohong a hatodik kínai vállalat, mellyel a kormány stratégiai megállapodást kötött. A kínai nagyvállalat a kanadai Wescast felvásárlása révén 1200 embert foglalkoztat magyarországi üzemében, Oroszlányon.
A Bohong-csoport 9 milliárd forintos új beruházást hajt végre Magyarországon, mellyel a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítik Oroszlányba, és ez eddig a legnagyobb kínai autóipari beruházás Magyarországon.
Kapcsolódó
A miniszter szerint hogy 69 magyar vállalat 118 képviselője kísérte el, mert a kínai nagyvárosban csungkingi-magyar üzleti fórumot is tartanak, amelynek keretében 13 gazdasági megállapodás köttetik majd, elsősorban informatikai, logisztikai és élelmiszeripari területen. Emellett magyar élelmiszerbiztonsági kutatóközpont jön létre a helyi egyetemen, mert a magas szintű magyarországi élelmiszerbiztonsági előírások miatt egyre növekednek a kínai piaci igények a magyar élelmiszeripari termékekre.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Csungking a leggyorsabban fejlődő kínai tartomány, autóipari és informatikai központ; a világ minden 3. laptopja itt készül, és 400 autóipari vállalat működik itt.
Az azonos gazdasági profil alapozza meg a magyar-csungkingi együttműködést - húzta alá Szijjártó Péter, aki arra is kitért, hogy a tartomány és Magyarország kereskedelmi forgalma robbanásszerű növekedésnek indult; tavaly 170 millió dollárt tett ki, ami 57 százalékos növekedést jelent, a magyar export pedig több mint a duplájára nőtt.
A tartomány a Csungking-Duisburg vasútvonalon keresztül közvetlen összeköttetésben áll Nyugat-Európával, és ezen a vonalon nemrég érkezett meg az első Magyarországra indított szerelvény. Szijjártó Péter elmondta, hogy ma egy olyan logisztikai megállapodást is aláírnak, melynek köszönhetően a Csungkingból Európába irányuló export egy része Magyarországon keresztül érkezik majd.
Mindemellett a tárcavezető elmondta, hogy küldöttsége a Szecsuani Nemzetközi Tanulmányok Egyetemével is megállapodást kötött, ahol magyar tanszék jön létre, és minden évben indul majd magyar nyelvi képzés, melynek hallgatói egy évet Szecsuanban, hármat pedig Budapesten fognak tölteni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram