A görög központi bank adatai szerint a bankok betétállománya decemberhez képest 0,93 százalékkal (1,15 milliárd euróval) 122,23 milliárd euróra, 2003 novembere óta a legalacsonyabb szintre esett.
A bankbetétek tavaly augusztusban és szeptemberben nőttek, miután a megelőző tíz hónapban folyamatosan zsugorodtak, majd októberben és novemberben ismét csökkentek, decemberben pedig újból emelkedtek.
A betétesek 2014. december és 2015. július között csaknem 42 milliárd eurót vontak ki a görög bankokból, attól tartva, hogy az ország kihullik az euróövezetből. A tavaly június 28-án bevezetett tőkekorlátozás segített megállítani a folyamatot, de drasztikusan megnőtt a görög bankrendszer függősége az Európai Központi Bank (ECB) sürgősségi likviditási támogatásától (ELA).
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga