A robbanások az ország fővárosában, Colombóban, az attól északabbra fekvő Negombóban, Kochchikadéban, és a sziget keleti részén fekvő Batticaloában történtek.
A támadások során legalább 50 ember életét vesztette, a sebesültek száma pedig eléri a háromszázat. Az áldozatok száma ennél akár jóval több is lehet, a Reuters idéz egy rendőrségi forrást, aki szerint csak Negombóban haltak meg ötvenen - olvasható az Indexen.
A közösségi médiában terjedő felvételek szerint az egyik templomon belül is robbantás történt a húsvéti mise alatt, összetörtek az ablakok és leszakadt a mennyezet.
Egyelőre egy terrorszervezet sem vállalta magára a merényletsorozatot, a hatóságok attól tartanak, hogy az Iszlám Állam visszatérő harcosai veszélyt jelenthetnek az ország biztonságára.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők