Az egyik csomag 40 millió euró értékben a vállalkozásokat segíti, míg a másik 41 millió euró értékben a veszélyeztett csoportoknak nyújt támogatást - írja az MTI helyi tudósítója.
Luka Mesec munkaügyi miniszter a veszélyeztett csoportok támogatására szánt csomaggal kapcsolatban kiemelte: 63 ezer veszélyeztett és 7400 fogyatékossággal élő személyt érint, akik 200 eurós egyszeri támogatásban részesülnek. Amennyiben egy háztartásban több hátrányos helyzetű személy van, az összeg annak megfelelően csökken. Például ha egy háztartásban két munkanélküli személy él, a támogatás összege 313 euróra csökken - magyarázta a miniszter.
Az egyszeri segélyt ugyanúgy folyósítják, mint a többi szociális támogatást. A háztartások bármire felhasználhatják a támogatást.
A cégek a fogyasztásuk 30 százalékig kaphatnak támogatást
Matjaz Han gazdasági miniszter a vállalkozásokat érintő csomagról elmondta: 20 millió euró idén, 20 millió euró 2023 márciusáig áll rendelkezésre. A kedvezményezettenként félmillió, illetve legfeljebb 2 millió euró összegű támogatás abban az esetben igényelhető, ha az energiaárak legalább kétszer magasabbak lesznek a tavalyi átlagnál, és a vállalatok energiaköltségeik legfeljebb 30 százalékát fedezhetik belőle.
A nagy energiafogyasztású vállalkozások csak abban az esetben lesznek jogosultak a támogatásokra, ha veszteségesen működnek, ekkor költségeik 70 százalékát állják. Azok a főként kis- és középvállalkozások, amelyekre vonatkoznak a szabályozott villamos energia és földgáz árak, nem jogosultak a programra.
Áfacsökkentés és hatósági ár
A szlovén kormány még júliusban maximálta a kis- és középvállalkozók, valamint a lakosság számára a gáz és villany árát, valamint 22 százalékról 9,5 százalékra csökkentette a villamosenergia áfáját. A rendelet szeptember 1-jén lép érvénybe, egy éves időtartamra -írta az MTI.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben