Pristina novemberben vetett ki 100 százalékos vámot a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező termékekre, de az intézkedés akkor nem vonatkozott azokra az árucikkekre, amelyeket a két említett országban állítanak elő, de valamilyen külföldi vállalat termékeinek számítanak - írta az MTI.
A pristinai sajtó beszámolói szerint Endrit Shala kereskedelmi miniszter pénteken bejelentette: január elsejétől a vámemelést a külföldi vállalatok termékeire is kiterjesztik.
A koszovói lépést az Európai Unió élesen bírálta, a pristinai vezetők szerint viszont ilyen kemény válaszra volt szükség Szerbia "agresszív" politikájával szemben.
Ramush Haradinaj koszovói kormányfő korábban leszögezte, a vámemelésre vonatkozó döntést csak akkor vonják vissza, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét. "Készen állunk arra, hogy szabadkereskedelmi megállapodást írjunk alá Szerbiával" - mondta.
Erre viszont a várakozások szerint Szerbia nem lesz hajlandó, ugyanis még mindig saját tartományának tekinti Koszovót, amely 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét. Ilyen megállapodást független országok kötnek egymással, így a megállapodás aláírásával Szerbia voltaképpen szuverén államként ismerné el Koszovót.
A szerb elnök közölte, hogy Belgrád mindaddig nem folytatja a kapcsolat normalizálására vonatkozó, 2013-ban megkezdett párbeszédet, amíg Pristina vissza nem vonja a vámemelést. A tárgyalások következő fordulóját január 8-án tartanák Brüsszelben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban