Kedden voksoljanak Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról – ezt javasolta az MSZP-s Tóth Bertalan a kormánynak, de Kövér László nem támogatta az ötletet. Sőt, az ellenzéki politikus kezdeményezését a kormánypárti többség leszavazta.
Két és fél hónapja nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek azt a két törvényjavaslatot, amely megadta volna Svédország és Finnország számára a parlamenti támogatást a NATO-csatlakozáshoz, de még mindig nem vette tárgysorozatba őket a parlament, nem szavazott róluk – írja a Hvg.
Nemrég kilenc európai ország biztosította támogatását Ukrajna NATO-csatlakozásához közös nyilatkozatban – ugyanaz a kilenc ország, amelynek kormányai közösen ítélték el Ukrajna területeinek elcsatolását. De ahogy Novák Katalin köztársasági elnök neve sem szerepelt az elítélő nyilatkozat aláírói között, úgy a Guardianen közzétett országlistán sem szerepel Magyarország.
Jelenleg mindössze két NATO-tagország nem ratifikálta a finnek és a svédek csatlakozását a szövetséghez, az egyik Magyarország. Tóth szerint „Finnország és Svédország NATO-csatlakozása is azt a törekvést erősíti, hogy közösen garantáljuk a polgárok biztonságát. Az MSZP elvárja, hogy ezt erősítse a magyar kormány is”. A javaslatára még a honvédelmi államtitkár, Németh Szilárd is így szavazott, amit Tóth szégyennek nevezett.
Magyarországon kívül még Törökországban nem döntöttek a két skandináv ország NATO-csatlakozásáról, a többi tagállamnak sikerült egyezségre jutnia.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)