A gázválság óriási áremelkedést okozott, a drágulás a mezőgazdasági termelőket sem kerülte el, hiszen a műtrágyaárak is folyamatosan emelkednek - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az drágaság és az alacsony állami támogatások mellett a gazdák nem tudják megfelelően táplálni a gabonafélékkel bevetett földterületeket. A gazdák tiltakozó akciót is hirdettek, a tiltakozás célja a lakosság és a hatóságok figyelmének felhívása, arra, hogy ebben a helyzetben nem csak a gazdálkodók, de az állam is veszélybe kerül.
„Igyekszünk figyelmeztetni az államot a nitrogénalapú műtrágyák hiányára és árára, hiszen jelenleg egy tonna urea ezer euróba kerül. Nem tagadjuk, hogy idén jól kerestünk a mezőgazdaságban, de ez nem érvényes Szerbia aszály sújtotta területeire. Azt a keveset, amit megkerestünk, vegyék el tőlünk a velejéig?” – teszi fel a kérdést Ivan Vučković, a požarevaci Stig egyesület elnöke.
A legtöbb gazdának gondot okoz az alapvetőnek számító mennyiségű és minőségű műtrágya beszerzése is, ami miatt a következő évben a búzatermés mennyisége csökkenni, minősége pedig romlani fog. Az egyik lehetséges megoldást a gazdálkodók a támogatások emelésében látják, amelyek jelenleg – mint mondják – drasztikusan alacsonyabbak, mint a régió országaiban.
„Tisztában vagyunk vele, hogy a gázárak miatt az egész világon probléma van, de az országok ennek ellenére hektáronként 300 euró feletti támogatásokat adnak, amelyek valahogyan elsimítják a felmerülő problémákat” – mondta Vučković. Branislav Gulan agrárgazdasági elemző szerint a szerbiai támogatások nem csak Európában, de a régióban sem versenyképesek.
„Csak az együtt, szervezetten fellépő gazdálkodók tehetnek valamit, kérve a kormányt, hogy változtassa meg a mezőgazdasági stratégiát. Mert pillanatnyilag olyan stratégiánk van, amely irreális, pontatlan és megvalósíthatatlan” – mondja Gulan, aki szerint Szerbiában már soha többé nem lesz olcsó az élelmiszer.Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban