Egyedüli indulóként Kurz a jelenlévő küldöttek 99,4 százalékának szavazatával túlszárnyalta 2017-es, első elnökválasztásának eredményét, amikor 98,7 százaléknyi szavazatot kapott. A 99,4 százalékos eredmény a valaha elért legmagasabb szavazati arány, amellyel megválasztottak néppárti elnökjelöltet.
A kongresszust szigorú járványügyi előírások mellett tartották: a küldötteknek, a meghívott vendégeknek és a sajtó képviselőinek is igazolniuk kellett, hogy vagy átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy teljes immunitással, illetve negatív teszteredménnyel rendelkeznek.
A show-elemekben is bővelkedő rendezvényt a házigazda, Jahanna Mikl-Leitner alsó-ausztriai tartományfőnök nyitotta meg, majd Günther Platter tiroli tartományfőnök bemutatta a - pártelnöki, elnökhelyettesi és a szövetségi pénzügyi referensi pozícióra pályázó - jelölteket. Ezután Angus Wöginger frakcióvezető tartott lelkesítő kortesbeszédet.
Sebastian Kurz tartalmilag öt aktuális téma - az adófizetők tehermentesítése, a munka világa, a gazdaság zöldítése, a digitalizáció és a migráció - köré fűzte fel a mondandóját. A kis és közepes jövedelemmel rendelkezőknek adócsökkentést, valamint az úgynevezett "családi bónusz" emelését ígérte, míg a munkakeresőknek további támogatást. Mindazonáltal hozzátette, cél, hogy aki dolgozni tud, az dolgozzon is. "Az ÖVP olyan társadalmat akar, ahol az emberek felgyűrik az ingujjukat, és nem csak a markukat tartják" - jelentette ki.
A környezetvédelem témakörét érintve kiemelte, hogy legfontosabb feladat a széndioxid-kibocsátás csökkentése, mely a közlekedés reformjával, illetve a megújuló energiák növekvő mértékű használatával élhetőbb világot teremt az utódainknak.
A migráció kérdésében továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy nem szabad újra elkövetni 2015 hibáit, és nem az illegális migránsok korlátlan befogadása, hanem a hazájukban való segítség a megfelelő eszköz a szolidaritás kifejezésére.
Szólt az elmúlt másfél év nehézségeiről is, hiszen - mondta - a koronavírus-járvány árnyékában minden fronton komoly kihívásokkal kellett szembenézni. Hangsúlyozta, a válságból a kiutat csak a védőoltás jelenti. Mint mondta, a cél, hogy a járvány ne korlátozza többé a szabadságot és gazdaságot, és a válasz pedig: "karantén helyett oltás".
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj