Sebastian Kurz volt osztrák kancellár csütörtökön jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikai élettől. Az érzelmes beszédében Kurz arra hivatkozott, hogy amellett, hogy családjára kíván fókuszálni ( nemrég megszületett első gyermeke), az elmúlt hónapok után szüksége van a pihenésre is - írja a Kronen Zeitung.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, október 9-én lemondott tisztségéről Kurz, miután házkutatást tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában és a kirobbant botrány következtében a kormányban bizalmi válság alakult ki.
Kapcsolódó
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért.
Az ORF adásában akkor visszautasította a vádakat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy ő érintett volna.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők