A Flughafen Frankfurt-Hahn GmbH csődvédelembe menekült – írja a G7 a a Wirtschaftswoche német gazdasági lapra hivatkozva. A repülőtér üzemeltetőjéhez csődbiztost neveznek ki, aki megpróbálja levezényelni a cég átalakítását. Erre az időre a fizetési kötelezettségek alól mentesül a társaság. A bajba jutott cég 82,5 százalékos tulajdonosa 2017 augusztusa óta a HNA Airport Group GmbH, de Hessen tartomány is benne van még a társaságban 17,5 százalékkal.
A repülőtér egy régi amerikai katonai bázisból lett az ezredforduló után fellendülő európai fapados repülés egyik kedvelt célpontja, sokáig a Ryanair egyik legfőbb bázisa volt. A magyar-német viszonylatban is jelentős reptéren 2008-ban még 3,9 millió utas fordult meg, összehasonlításul: ez akkor körülbelül a fele volt a Budapesti Liszt Ferenc repülőtér forgalmának. Ugyanakkor 2019-ben, a járvány előtti utolsó teljes évben már csak 1,4 millió volt a forgalom, az utóbbi években már a Ryanair is máshova koncentrálta az erőit.
Ez utóbbi annak fényében is fontos, hogy az ír fapados ottani terjeszkedését kezdetben nagyon erős, közvetett állami támogatásként is felfogható marketing kampányok segítették. A Lufthansa a reptér és a Ryanair közötti szerződéseket meg is támadta, azzal érvelve, hogy az adófizetők pénzéből közvetve eurómilliók áramlottak támogatásként a cégekhez, ami a szabad piaci versenyt sértette, ám sem a helyi, sem az európai bíróság nem adott neki igazat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben