Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke azzal vádolta az ukrán kormányt, hogy lefékezi az országaik között folyó béketárgyalásokat - jelentette az NDTV hírportál. Moszkva kész megkeresni a megoldásokat a felek közötti vitás kérdésekre - tette hozzá azt követően, hogy telefonon tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral. Putyin szerint a kijevi vezetés irreális javaslatokkal áll elő, amelyekkel akadályozza a tárgyalások előrehaladását, miközben az orosz fél az ismert alapelveket követve kész továbblépni.
Ami az alapelveket illeti azt nem sokkal korábban Recep Tayyip Erdogan török elnöknek ismételte el. A BBC tájékoztatást kapott Ibrahim Kalintól, a török államfő szóvivőjétől a két elnök tárgyalásairól. Ebből az derült ki, hogy az orosz feltételeknek két csoportja van: az egyik, amit könnyen teljesíthetnek az ukránok, a másik, amiket nehezen.
Az előbbibe tartozik mindenekelőtt, hogy Ukrajna lemond a NATO-csatlakozásról, és a továbbiakban semleges országként definiálja magát. Ehhez kapcsolódik két kisebb elem: visszavonják az orosz nyelvhasználatot akadályozó törvényt és deklarálják, hogy elutasítják a nácizmus minden formáját. Ezt könyvelhetné el az orosz vezetés Ukrajna "nácimentessé" tételeként.
A török szóvivő nem sokat árult el a nehezen teljesíthető feltételekről, ám ezek eléggé ismertek: Putyin azt akarja, hogy Ukrajna ismerje le a Krím félsziget 2014-es Oroszországhoz csatolását és mondjon le a délkelet-ukrajnai Donbaszban oroszbarát szakadárok kezén lévő területekről. Ha bele is mennének ebbe, nehéz elképzelni olyan precízen megfogalmazott békeszerződést, amelyet Putyin vagy utódai ne rúghatnának fel, újra területi követeléseket támasztva Ukrajnával szemben. Ezért a tűzszünet ugyan viszonylag könnyen elérhetőnek látszik, ám a békeszerződésre sokat kell majd várni.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben