A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetés szerint a szükségállapot bevezetését és a közigazgatást szabályozó rendelet lehetőséget ad a kormánynak, hogy kijárási tilalmat vezessen be, korlátozza a gyülekezési jogot, valamint a szabad információáramlás és a szabad mozgás jogát, továbbá igénybe veheti a hadsereget rendfenntartó feladatokra. A bejelentés azonban nem terjedt ki arra, hogy az ügyvezető kormány e lehetőségek közül melyekkel kíván élni.
A konzuli szolgálat a helyzetet figyelemmel kíséri, az ideutazást és tartózkodást érintő további részletekről folyamatos tájékoztatást ad.
Felhívták ugyanakkor a Thaiföldön tartózkodó, valamint ideutazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy továbbra is tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot és feltétlenül kerüljék a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat. Amennyiben akaratlanul egy politikai demonstráció közelébe kerülnek, a lehető leggyorsabban hagyják el a helyszínt. Különösen legyenek óvatosak az éjszakai programok alkalmával.
Azt is javasolták minden az országba látogató vagy már ott tartózkodó magyarnak, hogy a konzuli szolgálat honlapján regisztráljanak a konzuli védelemhez.
A nagykövetség 24 órában elérhető, vészhelyzetben hívható ügyeleti száma külföldi hívószámról +66-81-875-4610, thaiföldi hívószámról pedig 081-875-4610.
A bangkoki kormány hatvan napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett kedden a thaiföldi fővárosban és a környező tartományokban. A hatóságoknak joguk van a gyülekezések betiltására, a kijárási tilalom elrendelésére, valamint a helyi sajtóban megjelenő jelentések cenzúrázására. A kormány ugyanakkor közölte, nem nyúl ezekhez az eszközökhöz, hogy visszaszorítsa az ellenzéki tüntetéseket. Bangkok utcáin továbbra is vannak ellenzéki megmozdulások.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt