Az orosz támadók átvették az irányítást a csernobili atomerőműben. Mint azt Mihajlo Podoliak, az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta, Mihajlo Podoliak, az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta
„Heves küzdelem után elvesztettük a csernobili atomerőmű feletti
ellenőrzést. Az egykori csernobili atomerőmű és a nukleáris
hulladéktároló létesítmények állapota ismeretlen.” - írja helyi hírforrások nyomán a Telex.
Korábbi hírek szerint a csernobili atomerőmű környékén is összecsaptak ukrán és orosz erők. Az Aljazeera beszámolója szerint az orosz erőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a területen jelentős mennyiségű nukleáris anyag is található, amelyek rendkívül veszélyesek lehetnek, ha az összecsapások során találatok érik ezeket a tárolókat.
A csernobili erőmű köré létrehozott védett zóna 30 kilométeres átmérőjű, a létesítmény Kijevtől bő egy órányi autóútra van. A szarkofágba zárt erőművet a katasztrófa óta szereli szét és le egy nagy létszámú nemzetközi szakértői kontingens. Ennek megfelelően jelentős mennyiségű sugárzó anyagot is kezelnek.
Az esetlegesen becsapódó lövedékek és a gépesített egységek mozgásától önmagában nagy mennyiségben kerülhet sugárzó por a levegőbe.
A hírcsatorna nem adott többletinformációt arról, hogy az oroszok milyen szándékokkal támadják a létesítményt, már ha a híradások helytállóak.
Erről számolt be egy Twitter-bejegyzésben Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is.
Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 24, 2022
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram