Oroszország a folyó, 2014/15-ös szezonban 5,0-5,5 millió tonna gabonát szállít Egyiptomba a 2013/14-es szezonban exportált 3,6 millió tonna után. A megállapodás értelmében Egyiptom 30 százalékkal növeli mezőgazdasági termékexportját Oroszországba.
A két elnök megállapodott abban is, hogy megvizsgálják szabadkereskedelmi övezet kialakításának a lehetőségét Egyiptom, valamint az orosz-belorusz-kazahsztáni vámunió között.
Az egyiptomi elnök bejelentette, hogy a megbeszéléseken szóba került egy orosz ipari központ létesítésének terve is a Szuezi-csatorna bővítési projektjével kapcsolatban.
Elsősorban a szárnyasok és a halászati termékek kivitelében lehet jelentős növekedésre számítani, de a török cégek a növekvő orosz zöldség és gyümölcs keresletet is képesek kielégíteni - válaszolta a Reuters kérdésére Mehmet Buyukeksi. Az exportszövetség elnöke hozzátette, hogy a jövő héten orosz kereskedelmi küldöttséget várnak Törökországba.
Az ukrajnai válság kapcsán hozott nyugati szankciókra válaszul Oroszország a múlt héten egy évre betiltotta a legtöbb mezőgazdasági és élelmiszeripari termék bevitelét a szankciókban részes országokból, és a kieső importot máshonnan igyekszik pótolni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram