Az Örményországba érkező több száz ezer orosz komoly hatással van a hárommilliós ország gazdaságára - derül ki a Moscow Times helyszíni riportjából. Az Ukrajna ellen indított orosz invázió indította el az első hullámot, majd a mozgósítás elől menekülők a másodikat. Főként városi középosztálybeliek érkeznek Oroszországból.
Az eredmény a lakásárak és az infláció megugrása lett, miközben egy mini gazdasági fellendülés kezdődött. A hírportál beszámolója szerint vannak olyan oroszok, akik eredetileg vakációzni érkeztek az országba, ám amikor kiderült, hogy a férfiakra besorozás vár otthon, úgy döntöttek, hogy maradnak.
Bár pontos számok nem állnak rendelkezésre arról, hányan érkeztek orosz földről, miután a Kreml elrendelte a mozgósítást, az elmúlt hetekben naponta húsz repülő érkezett Moszkvából, Szentpétervárról és dél-oroszországi városokból, például Szocsiból. A közeli Georgiába (Grúziába) több mint 30 ezer, a közép-ázsiai Kazahsztánba százezer orosz érkezett a mozgósítás szeptember 21-ei elrendelése óta.
Több száz ezer emigráns
Az év első hat hónapjáról vannak hivatalos örmény adatok. Ezek szerint több mint 372 ezer orosz érkezett Örményországba. Egy évvel korábban, 2021 azonos időszakban 146 ezren érkeztek. Egy részük továbbindult Európába vagy visszatért Oroszországba, ugyanakkor érezhető a sok maradó gazdasági hatása.
Például a megugró ingatlanbérleti díjak miatt a szegényebb helyiek kiszorultak a főváros, Jereván központi részéből. A város centrumában az ingatlanárak négyzetméterre vetítve már márciusban 20 százalékkal emelkedtek 2021 márciusához képest. Azóta még tovább nőttek.
Pozitív hatást is gyakorolnak az oroszok, mivel általában sokkal nagyobb a szabadon elkölthető jövedelmük van, mint a helyieknek. Az Európai Újjáépítési és Beruházási bank a napokban emelte az örmény GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését 4,5 százalékról 8 százalékra, miután az év első felében 13 százalékos volt a bővülés. Az emigránsok saját kávézókat, vendéglőket, iskolákat és média vállalkozásokat indítottak.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban