Ez a második világháború vége óta a legnagyobb fenyegetés Európa biztonságára és stabilitására. És nemcsak Ukrajnát érinti, hanem Európát is - és ez nem az Európai Uniót jelenti: Európát érinti. Svájc Európa része
- mondta Peter Stano, az Európai Bizottság szóvivője péntek este a Politico szerint.
"Elvárjuk tehát partnereinktől, szomszédainktól, szövetségeseinktől, hogy kövessék példánkat, és álljanak ki azon elvek védelmében, amelyeken közösségeink és országaink alapulnak. Ezen elvek közé tartozik a nemzetközi szabályok tiszteletben tartása, a demokrácia védelme és a szolidaritás" - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó
Később a délután folyamán a svájci kormány hivatalosan is kibővítette a célszemélyek már meglévő listáját, amint azt csütörtökön bejelentette, kiegészítve azzal a 363 személlyel, akiket az EU a hét elején szankciókkal sújtott.
Ezeket a személyeket Svájc hivatalosan nem szankcionálja, de a pénzügyi közvetítőknek mostantól jelenteniük kell az ezekkel a személyekkel fennálló kapcsolatokat, és nem léphetnek velük új üzleti kapcsolatba. Az érintettek továbbra is hozzáférhetnek svájci bankszámláikhoz. Az eredeti listát 2014-ben állították össze, miután Oroszország annektálta a Krímet.
Az amerikai székhelyű National Economic Bureau 2017-es, legutolsó becslése szerint 800 milliárd dollárt tartanak vagyonos oroszok az Egyesült Királyságban, Svájcban, Cipruson és hasonló offshore banki központokban. Csak Svájcban 350-400 milliárd dollárnyi orosz vagyon (113 400 milliárd és 130 000 milliárd forint közötti orosz pénz) lehet a bankszámlákon. Összehasonlításképpen ez jóval nagyobb pénzmennyiség, mint Európa gazdasági szereplői veszíthetnek, ha kitiltják Oroszországot a SWIFT nemzetközi utalási rendszerből: az oroszországi külföldi bankok közel 30 milliárd dolláros (nagyjából 9990 milliárd forintos) oroszországi kitettséggel rendelkeznek.
A svájci kormány jelenleg az intézkedések szigorításának lehetőségét vizsgálja az orosz számlatulajdonosokkal szemben, de nem jelentette be, hogy milyen lépéseket tesz majd. A Svájci Szövetségi Tanács "tudomásul vette" a hét elején bevezetett további uniós szankciókat is, és tervezi, hogy kiigazítja szabályait annak megakadályozására, hogy svájci területet használjanak fel a nemzetközi szankciók kijátszására.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tégla, habarcs és rengeteg pénz kell, hogy helyrehozzák a háborús pusztítást](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Tégla, habarcs és rengeteg pénz kell, hogy helyrehozzák a háborús pusztítást
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)