Az Egyesült Államok elítéli Orbán Viktor tusványosi beszédében elhangzott megbocsáthatatlan kijelentéseit – ezt mondta az amerikai külügyminisztérium szóvivője az Index szerint arra utalva, hogy a miniszterelnök előző hétvégén Tusnádfördőn a fajkeveredés ellen beszélt. Akkor pontosan így fogalmazott:
Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököt Bécsnél, és ha jól gondolom, akkor ezért állították meg a franciák még a régi időkben Poitiers-nél az arabokat.
Csütörtökön ugyan Orbán Viktor bécsi látogatásán azzal exkluzálta magát, hogy gyakran félreérthetően fogalmaz és kultúrákra gondolt, nem eltérő bőrszínű emberekre, az itthoni és nemzetközi felháborodást már kiváltotta a megfogalmazásával.
Szerdán már a budapesti amerikai nagykövetség is kiadott egy állásfoglalást, amelyben elfogadhatatlannak nevezte ezt a retorikát. Washingtonból viszont külön nyilatkozatot is fűztek a beszédhez, Deborah Lipstadt, az amerikai kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja úgy kommentálta:
nagyon rémisztő, hogy a magyar miniszterelnök olyan retorikát használt, amely egyértelműen a náci rasszelmélethez nyúlik vissza.
Szerinte megbocsáthatatlan, hogy egy állami vezető ilyen kijelentést tegyen, mert azzal a holokauszt után több évtizeddel „nem kezeli helyén a náci tömeggyilkosságokat”.
Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivő további kommentárként annyit fűzött hozzá, hogy Orbán Viktor kijelentései „nem tükrözik azokat a közös értékeket, amelyeket az Egyesült Államok és Magyarország együtt képvisel”.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán