A magyar kormányfő szombaton munkalátogatást tett Banja Lukában, a Boszniai Szerb Köztársaság fővárosában, viszonozva az ottani politikai vezető, Milorad Dodik közelmúltban tett budapesti látogatását - írja az MTI.
Orbán Viktor szerint a "magyar történelem világossá teszi, hogy ami itt történik, az ránk is hatással van".
A miniszterelnök ugyancsak fontosnak nevezte a térség fejlődésének segítését. "Kiterjesztjük a felelős szomszédsági és gazdasági programunkat a Boszniai Szerb Köztársaság területére is, és támogatni fogjuk a kis- és középvállalkozókat, és ezzel lehetőséget teremtünk a magyar vállalkozók számára is" - mondta a kormányfő.
Feszült a helyzet
Bosznia-Hercegovina még soha nem volt olyan veszélyben, mint most, a nyugat-balkáni országot a szétesés fenyegeti - figyelmeztetett a hét elején Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának írt első jelentésében.
Az ENSZ-főképviselő úgy véli, valós az a fenyegetés, amelyet Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja ismételget évek óta, vagyis az, hogy az ország szerbek lakta része elszakadna Bosznia-Hercegovinától, és független állammá válna - írta az MTI tudósítója.
A jelentés szerint a boszniai szerbek utóbbi hetekben tapasztalt bejelentései - kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, valamint a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből - aggodalomra adnak okot, és voltaképpen az elszakadást készítik elő, hiszen aláássák az állam működését. Új háborúval fenyeget a kialakult helyzet, ami az egész térséget veszélyezteti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj