A mostani heti áremelkedés csaknem két hónapja az első volt, az előző hat hétben csökkent az energiahordozó ára – írja az MTI.
A heti drágulás mögött elsősorban az állt, hogy enyhültek az aggodalmak az új vírusvariáns gazdasági növekedést lassító, az olajkeresletet visszafogó hatásával szemben.
Szombat délelőtt a Brent nyersolaj ára 1,25 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 75,35 dolláron, a WTI ára pedig 1,42 százalékkal ment fel 71,94 dollárra. A Brent ára 51 százalékkal, a WTI ára 72 százalékkal áll az év eleji felett.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga