Az ázsiai-csendes-óceáni térség nem merül ki Kínában, és a régió országainak szorosabbra kell fűzniük gazdasági kapcsolataikat - hangsúlyozta Olaf Scholz német kancellár egy szingapúri üzleti találkozón hétfőn. A találkozó célja az volt, hogy csökkentse Németország gazdasági függését Kínától. Az eseményen Robert Habeck német gazdasági miniszter is részt vett.
"Az ázsiai-csendes-óceáni térség sokkal több Kínánál" - szögezte le Scholz ázsiai körútjának második napján. A kancellár látogatásának csúcspontja a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozója lesz az indonéziai Bali szigetén.
"Üzenetem a következő: Németország szeretné szorosabbra fűzni a gazdasági együttműködést a régióval" - mondta Scholz a résztvevőknek.
Kína marad is Berlin fókuszában, meg nem is
A kancellár azt is elmondta, hogy bár nem áll szándékában felrúgni a kapcsolatokat Kínával, a Kínai Kommunista Párt legutóbbi pekingi kongresszusa megmutatta, mennyit változott az ország az elmúlt 5-10 évben.
"Politikai és gazdasági megközelítésünknek ezt figyelembe kell vennie" - tette hozzá Scholz, aki azt is elmondta, bár Kína természetesen fontos gazdasági és kereskedelmi partner marad Németország számára, kettőn áll a vásár.
A kancellár bejelentette, hogy a német nemzetbiztonsági stratégiának kiemelt része lesz az egyoldalú függőségi viszonyok felszámolása a nyersanyagok és a fontos technológiák terén. Az ellátási láncok biztonsága érdekében kiszélesítik a kereskedelmi kapcsolatrendszerüket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán