A vezető többek között Polt Péter legfőbb ügyésszel is találkozni szeretne. A látogatás célja javítsa Magyarország helyzetét a korrupció területén.
Az OLAF friss jelentéséből kiderült, az ügynökség a magyarországi kohéziós pénzek 2014 és 2018 közötti kifizetéseinek közel négy százalékát tartja problémásnak. Emiatt valószínűleg uniós pénzeket kell majd visszafizetni. 2018-ban pedig Magyarországon indult a legtöbb vizsgálat az uniós pénzek ügyében.
"Fontos, hogy a számok mögé lássunk. Hiszen a számok nem mindig mondják el a teljes igazságot. Ezért utazok Magyarországra. Szeretnék igazságszolgáltatási és bűnüldözési vezetőkkel is beszélni arról, mi lehet a háttérben. És ha vannak problémák, közösen kellene megoldást találnunk ezekre" - mondta Itälä az Euronewsnak.
Magyarországon sok bírálat érte az ügyészséget, amiért az OLAF bizonyítékai ellenére sem emelt vádat uniós forrásokat érintő ügyekben. Ilyen volt például az Elios-ügy.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben