A Bild am Sonntag megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint a Zöldek országos választói támogatottsága 28 százalékra emelkedett, miután a párt a nyilvánosság előtt folytatott viták és nagyobb belső harcok nélkül eldöntötte, majd bejelentette, hogy az eddigi gyakorlattal szakítva kancellárjelölt vezetésével indulnak a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában, és a feladatot Annalena Baerbock (képünkön) társelnök vállalja el.
A 28 százalék 6 százalékpontos növekedés az egy héttel korábbi 22 százalékhoz képest, és a legmagasabb érték a Kantar brit multinacionális piackutató csoporthoz tartozó Emnid német közvélemény-kutató cég méréseinek történetében.
Kapcsolódó
A CDU/CSU évtizedekig rendre az első helyet szerezte meg a közvélemény-kutatásokban és a Bundestag-választásokon. A Kantar Emnid új adatai szerint a második helyen áll, támogatottsága egy hét alatt 2 százalékponttal 27 százalékra süllyedt. A két mérés közötti napokban a pártszövetség lezárta a nyilvánosság előtt folytatott és súlyos belső konfliktussal járó vitát a kancellárjelölt személyéről, eldöntötték, hogy a CDU-elnök Armin Laschet lesz a jelöltjük a szeptember 26-i Bundestag-választáson. A feladatot Markus Söder CSU-elnök is vállalta volna.
Egy másik felmérés, a politikai véleménykutatásokat az RTL csoport megrendelésére végző Forsa intézet mérése alapján is a Zöldek a legerősebb német párt. Támogatottságuk a Forsa szerint is 28 százalékos - egy hét alatt 5 százalékponttal emelkedett -, míg a CDU/CSU 21 százalékon áll, 7 százalékponttal gyengülve.
A Zöldek második alkalommal előzték meg a CDU/CSU-t egyszerre több felmérésben. Először a 2019 májusában tartott európai parlamenti (EP-) választás utáni hetekben vették át az első helyet.
A Zöldek és a CDU/CSU mellett a harmadik számú politikai erő, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) is megnevezte már kancellárjelöltjét. A CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokratákat Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter vezeti a kampányban. A három jelölt közül a Kantar Emnid és a Forsa adatai szerint is Annalena Baerbock a legnépszerűbb. Ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, a németek 30-32 százalékra a Zöldek jelöltjére, 15-20 százaléka Olaf Scholzra, 15-18 százaléka Armin Laschetre szavazna.
Egy sikeres választási kampányhoz elengedhetetlen a párt, a program és a jelölt egysége. Ezt a Zöldeknél sikerült elérni, a CDU/CSU-nál viszont a pártszövetség bázisa nemigen fogadja el Armin Laschet jelölését és nincs választási program, az SPD-nél pedig ugyan megvan a program és a jelölt egysége, de a tagság elutasította Olaf Scholzot a 2019-es elnökválasztáson - magyarázta az adatokat a Bild am Sonntagnak Andrea Römmele, a Hertie Közhasznú Alapítvány egyetemi szintű politikai vezetőképző intézetének (Hertie School) kutatója.
Ugyanakkor még öt hónap van a Bundestag-választásig - tette hozzá, kiemelve, hogy "rendkívül turbulens" választási kampányra lehet számítani.
A Kantar Emnid és a Forsa adatai szerint a Bundestag pártjai közül csak a Zöldek és a CDU/CSU támogatottsága változott jelentősen az utóbbi napokban. A többi pártnál 1-2 százalékpontos változást regisztráltak, így az SPD 13 százalékon, az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 9-12 százalékon, a CDU/CSU-tól jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) 10-11 százalékon, az SPD-től balra álló ellenzéki Die Linke (Baloldal) 7 százalékon áll.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)