Az Európai Unió legnagyobb gazdaságát a 2020. október-decemberi időszakban a koronavírus-járvány miatt ismét megszigorított korlátozások fékezték. A lakossági fogyasztás erősen visszaesett, viszont ennek hatását valamelyest ellensúlyozta az építőipar és az export növekedése - írja az MTI.
A német gazdaság így a stagnálást valószínűsítő elemzői előrejelzéseknél jobban teljesített az év utolsó három hónapjában az előző negyedévhez képest.
Azonban az egy évvel korábbihoz, a járvány előtti utolsó negyedévhez viszonyítva így is jelentősen, 3,9 százalékkal csökkent a GDP, a statisztikai hivatal, a Destatis becslésen alapuló gyorsjelentése szerint.
A statisztikai hivatal egyben megerősítette korábbi számításait, amelyek szerint Németország gazdasága 5 százalékkal zsugorodott 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest.
Ez a legnagyobb visszaesés az évszázad első évtizedének végén kibontakozott pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakasza, 2009 óta, amikor 5,7 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye éves összevetésben.
A szövetségi kormány szerdán bemutatott új előrejelzése szerint az idén beindul a növekedés, de a járvány második hullámának megfékezésére egyelőre február közepéig elrendelt országos zárlat és az új vírusváltozatok jelentette veszélyek miatt a lendület elmarad a tavaly ősszel készített előző prognózisban jelzettől. A növekedés így 4,4 százalék helyett 3 százalékos lehet az idén, és a gazdaság teljesítménye nem egy év múlva - 2022 elején -, hanem 2022 közepén érheti el a járvány előtti szintet.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek