A múlt hónapban 28,5 millió munkavállaló dolgozott alkalmazotti státusban a brit vállalati szektorban, 197 ezerrel több, mint egy hónappal korábban. Immár hatodik hónapja folyamatosan emelkedik a fizetett állásokban dolgozó alkalmazottak száma a brit gazdaságban, és a múlt havi emelkedés rekordütemű volt azóta, hogy az alkalmazotti állományról szóló havi összesítések rendszeres közlését az ONS hét évvel ezelőtt elkezdte.
A keddi beszámolóból kiderül ugyanakkor az is, hogy az aktív alkalmazotti létszám még mindig 553 ezerrel kevesebb, mint 2020 februárjában, a koronavírus-járvány megfékezését célzó első országos zárlat bevezetése előtti utolsó teljes hónapban.
A 16 évnél idősebb aktív lakosság körében negyedéves összevetésben 0,3 százalékponttal 4,7 százalékra csökkent a nyilvántartott munkanélküliek aránya a februártól áprilisig terjedő időszakban; a foglalkoztatottsági ráta 0,2 százalékponttal 75,2 százalékra emelkedett.
A munkapiac jelentős élénkülésének további jeleként az idei év márciusa és májusa közötti három hónapban átlagosan 758 ezer olyan betöltetlen állás volt a brit vállalati szektorban, amelyekre a munkáltatók aktívan toboroztak munkaerőt, 24 százalékkal, 146 600-zal több, mint az előző háromhavi időszakban, és már csak 27 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi első negyedévben, vagyis a koronavírus-járvány elhatalmasodását közvetlenül megelőző időszakban.
A brit gazdaság jelentős ütemű élénkülését a legutóbbi ágazati aktivitási mérőszánok is jelezték.
Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) májusban 62,9-re emelkedett az áprilisi 61,0-ről. Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik.
A brit szolgáltatási ágazat teljesítménye a májusi mérőszám alapján 1997 májusa óta nem tapasztalt ütemben élénkül. Az IHS Markit modellszámításai alapján a feldolgozóipari és a szolgáltatási ágazat együtt számolt kompozit BMI-mutatójának súlyozott átlaga az áprilisi 60,7-ről a múlt hónapban szintén 62,9-re emelkedett.
Ez a brit gazdaság két fő pillérét alkotó szektor legmagasabb kompozit aktivitási mérőszáma azóta, hogy ennek a mutatónak a rendszeres havi összeállítása 1998 januárjában elkezdődött.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)