A horvátok 2014-ben azért fordultak a genfi nemzetközi döntőbizottsághoz, mert állításuk szerint a Mol korrupt módon, vesztegetéssel szerezte meg az INA irányítását. Ezen kívül szerintük elmaradtak azok a befektetések is, amelyeket a Mol a 2003-as részvényesi szerződésben vállalt. Azonban a horvátok valamennyi kérelmét elutasította a bíróság decemberben, a korrupció vádja nem állt meg - írja a portál.
A horvát állam a most lezárult pert 2014-ben mintegy válaszul indította egy másik választottbírósági eljárásra, amit a Mol kezdeményezett ellenük 2013-ban, és amelyben a Hernádi Zsolt vezette cég kártérítést követelt a zágrábi kormánytól, amiért az nem teljesített bizonyos szerződéses kötelezettségeket. Ez az eljárás még jelenleg is tart Washingtonban.
Hogy a nemzetközi perek Horvátországnak elég sokba kerülnek, már írtunk: a Jutarnji list a horvát számvevőszék beszámolója alapján úgy számolt, Horvátország már eddig is 112,85 millió kunát (átszámítva 4,7 milliárd forintot) költött a Mollal folytatott két döntőbírósági eljárásra.
A horvátok természetesen nem elégedettek a genfi bíróság döntésével, egyúttal jelezték, hogy visszavásárolnák az INA-t a Moltól. Azt viszont egyelőre pontosan nem tudni, hogy a horvátok miből vennék vissza. A Mol ugyanakkor jelezte, kész tárgyalni.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra