Az ukrán parlament által államfői posztjáról leváltott és azóta nemzetközi körözés alatt álló politikus hollétéről egy meg nem nevezett orosz nagyvállalkozótól kapott információt a hírügynökséget. A hírt egy ugyancsak név nélkül említett magas beosztású orosz tisztviselő is megerősítette.
Az RBK úgy tudja, hogy Viktor Janukovics keddre virradóra érkezett Moszkvába, és az orosz kormány épületéhez közeli, Moszkva folyó parti Radisson Royal nevű szállodában látták. Ezt az egykori Ukrajna hotel vezetéséhez közel álló forrás erősítette meg. Ez a név nélkül nyilatkozó személy arról számolt be, hogy "emberek egy csoportja" a híres szálloda 11. emeleti éttermében töltötte majdnem az egész kedd éjjelt. Eközben a titkosszolgálat emberei ügyeltek arra, hogy senki se férkőzhessen a közelükbe, még a kiszolgáló személyzetet sem engedték be az étterembe.
Kapcsolódó
-
Itt a bejelentés: az IMF-hez fordul Kijev
-
Csalóka a nyugalom a volt szovjet tagköztársaságokban?
-
Nemzetközi körözést adtak ki Janukovics és volt belügyminisztere ellen
-
Húszmilliárd dolláros mentőöv kell Ukrajnának (londoni elemzők)
-
Egyre feszültebb a hangulat a Krím-fészigeten - Tüntetők hatoltak be a parlamentbe
-
Kerry: minden országnak tiszteletben kell tartania Ukrajna területi épségét (bővített)
-
Megvan a Majdan miniszterelnök-jelöltje
Az orosz hírügynökség úgy tudja, hogy azóta a menesztett ukrán elnök a Moszkva közeli Barvihában, az orosz államfői hivatal igazgatási osztályának tulajdonában lévő szanatóriumban tartózkodik.
Az elnöki hivatal sajtószolgálata nem erősítette meg a sajtóértesüléseket. Viktor Hrekov szóvivő, csakúgy mint Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője úgy fogalmazott, "nincs ilyen információja".
A moszkvai ukrán nagykövetséget nem lehetett elérni, az orosz külügyminisztérium szóvivője pedig azt közölte az RBK orosz hírügynökséggel, hogy külpolitikával és nem egyes állampolgárok tartózkodásával foglalkoznak.
Mihail Margelov, az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke ugyanakkor a Russia Today televíziónak korábban adott nyilatkozatban határozottan tagadta, hogy Janukovics orosz földön lenne hozzátéve, hogy szerinte Oroszország nem adna menedéket a volt ukrán elnöknek.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga