A jelentés szerint az Azovsztal közelében most lövések és gránátrobbanások hallatszanak. A korábban kihirdetett csendrendeletnek köszönhetően a RIA Novosztyi szerint "több száz civil" tudott kivonulni Azovsztal területéről és a közeli városrészekből.
Az orosz védelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy április 30-án és május 1-jén 126 civilt evakuáltak az acélmű területéről, közülük 69-en kívántak az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területre távozni. Őket a tárca szerint átadták az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) képviselőinek. Moszkvai tájékoztatás szerint a távozók konvojjal elindultak Zaporizzsja felé - írja az MTI.
A TASZSZ hírügynökség délután azt írta, hogy egy többtucatnyi autóbuszból álló konvoj indult el Mariupol felé, katonai kísérettel. A gépkocsioszlopban mentőautók és ICRC-járművek is haladtak.
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfő esti hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a nap folyamán 36 ukrán katonai létesítményt találtak el nagy pontosságú levegő-föld rakéták, beleértve öt parancsnoki állást, köztük a 95. légideszant és a 81. légimozgékonysági dandárét. A tábornok a megsemmisített objektumok között sorolt fel még 25 erődítményt, valamint az ukrán hadsereg és a náci Ajdar alakulat élőerő- és a hadfelszerelés-összpontosításait, egy lőszerraktárt és négy Sz-300-as légvédelmi indítóállást. A harcászati légierő egyebek között 13 erődítményt támadott, a rakétacsapatok négy élőerő- és a hadfelszerelés-összpontosításra és két harcálláspontra, köztük az ukrán 93. gépesített dandár parancsnokságára mértek csapást.
A tüzérség két harcálláspontot, nyolc tüzérségi üteget, 12 erődítményt és 28 élőerő- és a hadfelszerelés-összpontosítást számolt fel, mintegy 170 ukrán "nacionalistát", valamint 36 egységnyi hadfelszerelést megsemmisítve. Az orosz légvédelem a hadijelentés értelmében három Bayraktar-TB2 drónt lőtt le a Kígyó-sziget közelében, emellett további négy ukrán pilóta nélküli légi járművet és öt Szmercs-rakétát.
Konasenkov összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdet óta 146 repülőgépet, 112 helikoptert, 690 drónt, 285 légvédelmi rakétarendszert, 2760 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 316 rakéta-sorozatvetőt, 1246 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2578 speciális katonai járművet veszítettek.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) hétfőn nyolc ukrán katonatiszt ellen indított újabb büntetőeljárást, amiért az elmúlt két nap során Donyec-medencei polgári célpontokra mérendő csapásokra adtak utasítást.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok