Az elnökválasztáshoz a 120 képviselő kétharmadának jelen kell lennie, és le kell adnia voksát, ám szombat este hiába volt jelen 84 képviselő, az első választási körben csak 79-en szavaztak. Később már nem volt jelen az ülés megtartásához szükséges 80 képviselő sem, így a második és harmadik kört vasárnap 17 órára halasztották.
Vjosa Osmani korábbi házelnök megbízott köztársasági elnökként vezeti az országot azóta, hogy novemberben Hashim Thaci lemondott az államfői posztról azért, mert a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség vádat emelt ellene.
Kapcsolódó
Az új elnököt a legkésőbb hétfőig meg kell választani.
Az első két körben kétharmados részvétel szükséges, és ugyanennyi képviselőnek kell igennel szavaznia az államfő személyére. A harmadik körben már elegendő az egyszerű többség is ahhoz, hogy megválasszák az államfőt, ám a határozatképességhez ebben az esetben is 80 képviselő jelenlétére van szükség. Amennyiben a harmadik kör is sikertelen, 45 napon belül újra parlamenti választást kell tartani.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga