A görög kormány szakértői a hét végén 0-24 órában dolgoztak azon a reformcsomagon, amelyet Athénnek hétfőn tőzsdezárásig be kell nyújtania a Görögországot finanszírozó Európai Unió, Európai Központi Bank (ECB) és Nemezközi Valutaalap hármas képviselőinek. A korábban trojka néven szereplő trió - amelyet a görögök immáron csak a három intézményként emlegetnek - dönt arról, hogy elindulhat-e az a négy hónapos átmeneti időszak, amelyben felülvizsgálják a görög segélyprogramot.
Ha az EU és az IMF nem találja elég átfogó és értékes kiindulópontnak az athéni javaslatot a program szombaton lezárul, a betétesek megrohamozzák a bankokat, amelyek csődbe mennek és a görög állam is fizetésképtelenné válik. Ha igen akkor kedden az eurótagállamok pénzügyminiszterei (eurócsoport) összeül, hogy a áttekintse a további teendőket - derül ki a Financial Times (FT) összefoglalójából.
Rizsa
Európai tisztviselők hetek óta arra panaszkodnak, hogy Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter nem tesz le az asztalra olyan részletes reformelképzeléseket, amelyek konkrét számokat tartalmaznak arról, milyen hatása lesz az egyes tervezett lépéseknek a GDP alakulására, illetve költségvetés bevételeire és kiadásaira. A hét végén készült, legújabb javaslat is hasonló sebekből vérzik - mondták a dokumentumot ismerő tisztviselők az FT-nek.
A reformok főként strukturális jellegűek, nem tartalmaznak bevételnövekedési vagy kiadáscsökkentési részleteket - mondta egy görög kormányzati tisztviselő. Varufakisz javaslatai a teendők listáját tartalmazzák részletes számok nélkül - ismerte el egyik kollégája.
Magyar módszer?
A német Bild hétfői számában arról írt, hogy a görög kormány részben adóreformokat gurít a "három intézmény" elé, részben a feketekereskedelem letöréséből remél új bevételeket. Az adóváltozások keretében 2,5 milliárd eurót várnak a gazdagokra kivetendő új közteherből, további 2,5 milliárdot pedig a lakosság többi részére és a vállalatokra kivezetett adóból.
Lépéseket kívánnak tenni a benzin, illetve a cigaretta csempészése ellen, amiből további 1,5 milliárd, illetve 800 millió euró bevétellel számolnának. Az FT szintén úgy tudja, hogy ebből a forrásból 2-2,5 milliárd eurót remélnek. (Az utóbbi lépés ismerős lehet a magyar olvasónak, hiszen a költségvetés gondjai miatt nyomás alá került magyar kormány 2008 nyarán az adóelkerülés visszaszorításával remélte megoldani büdzsé gondjait - a szerk.)
Repedések
A hét végén megjelentek az első repedések a görög kormánykoalíció nagyobb pártján, a Szirizán. A 92 éves Manolisz Glezosz, a párt európai parlamenti képviselője azzal vádolta a kormányt, hogy csak a névtáblát cseréli le a trojka átkeresztelésével, miközben nem változtat az EU-IMF programon. A második világháborús hőstette miatt nemzeti hősként ünnepelt Glezosz (18 évesen egy társával együtt letépte a náci zászlót az Akropoliszról, amiért elfogták, majd többször megkínozták) a baloldali kormánypárt élő lelkiismerete, megszólalása ezért szimbolikus jelentőségű.
A politikus elnézést kért a görögöktől azért, hogy részt vett abban az illúziókeltésben, amely szerint meg lehet szabadítani a görögöket a rájuk kényszerített megszorításoktól. A kormány azzal kommentálta az idős politikus nyilatkozatát, hogy Glezosz "nem volt jól informálva" a helyzetről megszólalása előtt.
Nem legitim
A Sziriza egyik keményvonalas politikusa, Alekszisz Ciprasz miniszterelnök gazdasági tanácsadója, John Miliosz nem így gondolta. Twitterüzenetékben idézte a nemzeti hős megszólalását. Egy másik ismert balos Sziriza-politikus, Szofia Szakorafa parlamenti képviselő azzal kommentálta az ügyet, hogy pártjának nincs másra politikai felhatalmazása, mint a jelenlegi EU-IMF program felmondására. A hosszabbítás eszerint illegitim.
A reakciók összességében visszafogottak maradtak - értékelte a helyzetet az athéni Macropolis elemző portál, hozzátéve, hogy a hét végén kidolgozott reformcsomag már nagyobb hullámokat kelthet. Glezosz véleménye sok baloldali Sziriza-tag csalódottságát tükrözheti az eurócsoporttal kötött pénteki megállapodásról, ám ezek az emberek egyelőre megtartják maguknak a mondókájukat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A mellőzött anyák is bejelentkeztek az szja-mentességért

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Nem egészen az történt az állampapírokkal, amire mindenki számított
