Miután a honvédség 44 darab Leopard 2-es harckocsit és 24 PzH 200-as önjáró löveget rendelt Németországból, a közelmúltban egy német érdekeltségű légvédelmi rakétarendszer megvásárlása is napirendre került - írja a Népszava. A napilap információi szerint a Német Kereszténydemokrata Párt (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer hadügyminiszter július 16-i budapesti tárgyalásain szó volt erről.
A haderőfejlesztési program része a magyar légvédelem teljes megújítása. A kormány két lehetőséggel számol: a norvég-amerikai NASAMS vagy az európai MBDA terméke jöhet szóba. Bár formális döntés még nem született, a német fél olyannyira bízik a magyar üzletben, hogy ellentételezést is hajlandó bevállalni. Ennek keretében magyar cégek is bekapcsolódhatnának beszállítóként az MBDA tevékenységébe. Német forrásból a Népszava úgy tudja, Kramp-Karrenbauer Varsóban is az MBDA-rendszerről tárgyalt jó kilátásokkal.
Kapcsolódó
A napilap informátora szerint részben a hadiipari megrendelésekkel függ össze, hogy javul a Fidesz viszonya CDU-val. Diplomáciai források szerint az Európai Néppártban (EPP) a legnagyobb súllyal rendelkező német kereszténydemokratáknak döntő szavuk lesz az ügyben, hogy a Fidesz, amelynek felfüggesztették EPP-tagságát, végül maradhat-e a Néppártban vagy sem.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti