Vége van a gondtalanságnak és a bőségnek - figyelmeztette a várható gazdasági megrázkódtatásra honfitársait Emmanuel Macron francia elnök. A politikus ezzel utalt "a nagy hullámvölgyre", amely az új tanév kezdetével esik egybe.
Macorn az Elysée-palotában tartott kormányülést megelőzően beszéllt a televízióban, felemlegetve a jelenlegi "súlyos válságok sorozatát, Ukrajnától kezdve egészen az országot sújtó aszályig.
Úgy tűnhet, hogy a pillanat, amelyet most élünk, súlyos válságok sorozatából áll, és lehet, hogy egyesek úgy látják a sorsunkat, hogy folyamatosan válságokat vagy vészhelyzeteket kell kezelnünk. A magam részéről úgy vélem, hogy amit most tapasztalunk, az inkább egy nagy felfordulás
- mondta a francia elnök. Hozzátette: a jelenlegi helyzettel szembesülve a franciák nagy aggodalommal reagálhatnak a történtekre. Éppen ezért a kormánytól azt várja, hogy az tartsa a szavát, és tartsa tiszteletben a nemzetnek tett kötelezettségvállalásait.
Az elnök felszólította a minisztereit, hogy "az illiberális rendszerek felemelkedésével" és "az autoriter rezsimek megerősödésével" szemben legyenek "komolyak", "hitelesek", és ne engedjenek a "demagógia" kísértésének.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben