A Fekete-tenger partvidékén található Mihail Kogalniceanu légi támaszponton Nicolae Ciuca román miniszterelnök fogadta a francia elnököt, majd közösen keresték fel az ott állomásozó, a román, amerikai és más nemzetiségű NATO-katonákkal közösen szolgálatot teljesítő francia katonákat - írja az MTI romániai tudósítója.
Macron szerda délelőtt találkozik - a kedden még Hágában, a madridi NATO-csúcsról egyeztető - Klaus Iohannis román államfővel, akivel - a román elnöki hivatal közleménye szerint - egyebek mellett a két ország stratégiai partnerségéről, az Ukrajna elleni törvénytelen orosz agresszió következtében kialakult biztonsági helyzetről tárgyal.
Romániába indulásakor Macron azt mondta: bátorítani érkezik azokat a katonákat, akik a NATO közös határát védik, megakadályozandó a háború kiterjedését.
A francia elnök szerda délben a szomszédos Moldovában folytatja kelet-európai útját és a sajtó azt valószínűsíti, hogy csütörtökön kerülhet sor régóta lebegtetett ukrajnai látogatására is. Franciaország június végéig látja el az Európai Unió soros elnökségét, és a bukaresti média szerint Macron minden bizonnyal még ebben a minőségben akarja a két, uniós tagfelvételt kérő országot integrációs törekvéseik támogatásáról biztosítani.
A német és az olasz vezetővel érkezhet Kijevbe
A Bild am Sonntag című német lap értesülései szerint Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia államfővel és Mario Draghi olasz kormányfővel együtt látogathat el Kijevbe. A három vezető a világ legfejlettebb ipari országait összefogó G7 csoport június 26-án kezdődő németországi csúcstalálkozója előtt felkeresheti Kijevet, ahol egyikük sem járt az orosz támadás kezdete óta.
A román média tág teret szentelt annak az Olekszij Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő Twitteren közzétett bejelentésnek is, miszerint a "három testőrt" - a francia elnököt, a német kancellárt és az olasz miniszterelnököt - "d'Artagnanként" Iohannis is elkíséri Kijevbe. Ezt Bukarest nem erősítette meg, mondván, hogy a kijevi látogatásokat mostanában nem harangozzák be, hanem utólag számolnak be róluk.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán