A BNS balti hírügynökségnek pénteken elmondta, hogy a határszakasz bekamerázása nagyjából 40 millió euróba (14 milliárd forint) kerül majd. A miniszterelnök megjegyezte: az Európai Unióval folytatott egyeztetéseken az derült ki, hogy a kamerák felszerelése jóval olcsóbb, mint a kerítés megépítése.
A litván-fehérorosz határszakasz 680 kilométer hosszú. Jelenleg nagyjából a fele már be van kamerázva.
Kapcsolódó
A döntésről a kormányfő néhány héttel azt követően beszélt, hogy Fehéroroszország lehetővé tette külföldi illegális bevándorlóknak - akiket nem egy esetben maga szállított Minszkbe, majd a határtérségbe -, hogy meginduljanak lengyel és litván területek felé. A nyugat-európai országok azzal vádolják Fehéroroszországot, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök így akarná megbüntetni a Nyugatot a rendszere ellen hozott szankciókért. Lukasenka mindig tagadta ezt a vádat.
Mindez ahhoz vezetett, hogy nemcsak a lengyel, hanem a litván határon is illegális migránsok tömegei vesztegeltek. A
helyzet majdnem humanitárius katasztrófába torkollott, miután a hideg téli időben a senkiföldjén rekedt emberek nem utazhattak tovább Nyugat felé, viszont a fehérorosz hatóságok sem engedték vissza őket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért