A görög statisztikai hivatal pénteken közölte, hogy az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) módszertana alapján számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) novemberben éves összevetésben 0,2 százalékkal csökkent az októberi 0,6 százalékos emelkedés után.
A nem harmonizált módszertan szerint a fogyasztói árak 0,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos hónapjához képest, míg októberben 0,5 százalék volt a visszaesés mértéke.
Az euróövezetben novemberben 31 havi csúcsra nőtt a fogyasztói árak emelkedésének üteme: éves összevetésben 0,6 százalékkal ugrottak meg az árak az októberi 0,5 százalékos emelkedés után.
Görögországban 2013 februárja óta csökkennek a fogyasztói árak, miután a nemzetközi hitelezők által elvárt megszorítások, a bérek és a nyugdíjak, és a kiugróan magas munkanélküliség miatt zuhant a háztartások vásárlóereje. Éves összevetésben legnagyobb mértékben, 2,9 százalékkal, 2013 novemberében csökkentek a fogyasztói árak.
A görög statisztikai hivatal egy másik jelentésében arról számolt be, hogy a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint októberben 6,8 százalékkal bővült az ipari termelés éves szinten az előző havi 0,1 százalékos növekedés után. Ezen belül a feldolgozóipar kibocsátása 7,2 százalékkal, az energiatermelés pedig 8,9 százalékkal nőtt, míg a bányaipar teljesítménye 3,1 százalékkal esett vissza.
A szezonálisan és naptári hatással kiigazított adatok szerint szeptemberhez képest 4,3 százalékkal nőtt Görögország ipari termelése októberben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti