Az Oroszországban tevékenykedő sörgyártó vállalatok sajtóértesülések szerint levélben keresték meg a helyi és országos illetékeseket, hogy tiltakozzanak a focivébé idejére tervezett részleges szesztilalom ellen - adta hírül a Moscow Times.
Moszkva önkormányzata két hete jelentette be, hogy a stadionok két kilométere környezetében lévő a boltokban, áruházakban és éttermekben, továbbá a FIFA rajongói zónájában nem lehet majd szeszes italokat árulni a vébémeccsek napját megelőző naptól kezdve az azokat követő napig. Bizonyára így kívánják hűteni a felforrósodó szurkolói hangulatot.
Kapcsolódó
Hasonló intézkedést jelentett be Rosztov-na-Donu helyhatósága és fontolgatja az ötlet átvételét Szentpétervár, Jekatyerinburg, Nyizsnyij-Novgorod, Szoci és Volgográd vezetősége is.
A sörgyártók azzal érvelnek, hogy a korlátozás miatt a drukkerek tisztátalan, illegális forrásból szerzik majd be az innivalót, és nem fognak kispályázni: sör helyett tömény szeszt fognak a táskáikba rejteni. Végül is ez jobban elrejthető, miután kisebb mennyiségben ígéri a több sörrel elérhető mámort.
További szempont, amire a vállalatok felhívják a döntéshozók figyelmét, hogy a szesztilalom miatt csak Moszkva kétmillió rubel (8,5 milliárd forint, egy kisebb focistadion ára) veszít az elmaradó adók miatt.
A fotó forrása: Földi D. Attila/Napi
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj