Aleksandar Vucic szerint a fegyvereseket feltehetőleg két ok miatt küldték a szerbek lakta területre: egyrészt erőfitogtatásból, másrészt pedig a Szerbiával közös zöldhatár ellenőrzésére, hogy megakadályozzák a szerbiai áruk Koszovóba juttatását - írja az MTI.
Koszovó szerdán száz százalékra növelte a Szerbiából érkező termékek vámját, ami a szerbek szerint voltaképpen ellehetetleníti a szerbiai termékek árusítását Koszovóban, ugyanis ilyen magas áron senki nem akarja majd azokat megvásárolni.
Az albánok szerdán több helyen is máglyán égették el a szerb árukat, amit a szerb államfő nácizmusnak nevezett. Szerinte a szerb termékek felgyújtása olyan, mint amikor a náci Németországban máglyán égették el a zsidó könyveket.
Ramush Haradinaj koszovói kormányfő egy nappal a vámok megemelése után arról beszélt, hogy a vámokat csak akkor csökkentik, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét. Erre reagálva Aleksandar Vucic leszögezte, hogy ilyesmire biztosan nem kerül sor. Hozzátette: Pristina lépése mögött bizonyosan valamely nagyhatalom áll, mert a koszovóiak saját maguktól nem találtak volna ki ilyet.
A Politika című belgrádi napilap beszámolója szerint a szerb államfő üdvözölte, hogy az Európai Unió élesen bírálta a koszovói döntést, ám kételyének adott hangot, hogy ez bármilyen hatással is lenne Pristinára.
A szerbiai termékek mellett a koszovói kormány a Bosznia-Hercegovinából érkező termékek vámját is 100 százalékra növelte.
A vámemelés azokra a termékekre nem vonatkozik, amelyeket ugyan Szerbiában és Boszniában állítanak elő, de más nemzetközi cégek termékeinek számítanak.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elfogadni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ben kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, ám előrelépés eddig nem történt. A feszült viszony ellenére a Koszovóba irányuló szerb export évente mintegy 440 millió eurót tesz ki, míg a Koszovó 21 millió euró értékben szállít árut Szerbiába.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban