Szingapúrban jó eséllyel a koronavírus-járvány idején kell választásokat tartani. Az ország törvényei szerint 2021. áprilisáig meg kell tartani a választásokat, a helyi egészségügyi hatóságok szerint akkor még bőven érzékelhetőek lesznek a járvány hatásai.
Lee Hsien Loong, a szigetállam miniszterelnöke a napokban azt mondta, hogy ilyen körülmények között lehet "imádkozni, hogy helyrejöjjenek a dolgok", vagy megválasztani egy új vezetést, aminek friss, és erősebb mandátuma van kezelni az eseteleges elhúzódó nehézségeket.
A CNBC beszámolója szerint Szingapúr most vizsgálta felül a válaszkörzeteinek határait. Ezt rendszeresen megteszik, és az ilyen lépést néhány hónappal később választások szokták az elmúlt években követni.
Az intézkedés támogatói szerint, semmi nem szól a választások megtartása ellen a jelen körülmények között, lévén jövő áprilisban sem lehet biztosan számolni a járvány lecsengésével. A hatósági előírásokat a választás lebonyolításkor is betartják az ígéretek szerint.
Az ellenzéki álláspontok itt is népegészségügyi szempontokra hivatkoznak, mondván: felelőtlen tömegrendezvényként is értelmezhető választásokat tartani a mostani körülmények között.
Koronavírus
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben