A London déli részén lévő Parlez nevű pub és vendéglő tulajdonosa abban bízott, hogy az idei karácsonyi forgalom kárpótolni fogja az elmúlt télen elmaradt hasznáért, amit az akkor érvényben lévő koronavírus-korlátozások okoztak. Ehelyett a december harmadik hetére érvényes csoportos helyfoglalásokat egytől egyik lemondták – derül ki a Bloomberg helyzetjelentéséből a brit fővárosból. Az újabb üzleti katasztrófát sejtető helyzet oka, hogy az Egyesült Királyságban rekordokat dönt a fertőzöttek száma az omikron koronavírus-változat terjedése nyomán.

Chris Whitty, Anglia tisztifőorvosa arra figyelmeztetett, hogy az elképesztően sok fertőzés elkerülhetetlenül az orvosok és az ápolók megbetegedésével jár majd, ami nehezíteni fogja a betegek ellátását. Így a Parlezhez hasonló vállalkozások pesszimistán várják, a következő heteket. A veszélyhelyzeti figyelmeztetések nem sok jót ígérnek a vendéglátásnak: az embereknek azt tanácsolják, hogy aki csak teheti távmunkában dolgozzon, aki pedig kikapcsolódna egy kocsmában vagy étteremben a barátaival, az gondolja meg ezt még egyszer. A White Horse pub tulajdonosa, Matt Ward szerint egymásra halmozódnak a bajok.

A vendéglőnk nem tudott visszatérni a pandémia előtti forgalmához, erre megint újrakezdődik a bizonytalanság – panaszkodott a Bloomberg riporterének. - A forgalom kiszámíthatatlan. A jó szombatot rossz vasárnap követi, majd egy jó hétfő és egy nagyon csendes kedd. A brit vendéglátó ipar azzal töltötte az elmúlt hónapokat, hogy próbált magához térni az év elején érvényben lévő korlátozások okozta csapás után. Akkor kaptak némi állami segítséget, ám a mostani, újabb járványhullámban már nem számíthatnak erre, annak ellenére, hogy egymás után dőlnek meg a napi fertőzési rekordok.

Kísértetváros

A londoni City az elmúlt napokban látványosan kiürült. A pénzügyi negyedben dolgozók kedvenc helyei kongtak az ürességtől annak ellenére, hogy decemberben a szokásosnál is többen szoktak lenni. Az éttermek bevételének visszaesése borzalmas, főként nagyvárosok belvárosi részin – mondja Des Gunewardena, a D&D London elnök-vezérigazgatója. Ez a cég 43 éttermet, hotelt és bár üzemeltet, többségüket a brit fővárosban. A D&D december második hetében foglalásai 15 százalékát vesztette el lemondás miatt, és a cégvezető szerint a kormánynak újra a zsebébe kellene nyúlnia, hogy segítsen a vendéglátó ágazaton.

A tömegközlekedés szintén kihalt. A londoni metrót a megszokottnál ötödével kevesebben használják a reggeli csúcsforgalomban – derült ki a hivatalos forgalmi adatokból. És ez nem minden, van még rosszabb hír is, nevezetesen az, hogy a kiskereskedelem is megszenvedi az omikron rombolását, mégpedig a legfontosabb bevásárlási szezonban.

A legrosszabbkor

Alex Baldock, az elektronikai cikkeket áruló Currys Plc vezérigazgatója arról számol be, hogy karácsony közeledtével nem a fogalom növekedését, hanem visszaesését tapasztalják. A kiskereskedelem a legnagyobb foglalkoztató a szigetországban: hárommillió állás és évi 17 milliárd font adóbevétel műlik az áruházak és a boltok teljesítményén.

Még az első osztályú focibajnokság sem ússza mag a járvány támadását: a rengeteg fertőzés miatt számos meccset elhalasztottak. Nikki Kanani a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat egyik vezetője Boris Johnson miniszterelnök mellett állva kérte a szurkolókat, hogy tegyék meg, ami tőlük telik az omikron megfékezése érdekében. Szerinte inkább az oltás valamelyik dózisát kellene beadatniuk maguknak a hét végén ahelyett, hogy egymáshoz zsúfolódva, bő nyállal üvöltöznének a stadionok lelátóin.