A segítségnyújtásra Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, miután szombaton telefonon beszélt Giuseppe Conte olasz kormányfővel a járványhelyzetről. Sojgu ezt követően eszmecserét folytatott Lorenzo Guerinivel, az olasz védelmi tárca vezetőjével.
Az MTI szerint a cskalovszkiji repülőtéren vasárnapra kilenc Il-76-os repülőgépet vontak össze, amelyek közül nyolc mozgatható katonai ápolóbrigádot, mintegy 100, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező virológiai és járványügyi szakembert, mobil jármű- és tere fertőtlenítést végző eszközöket és orvosi műszereket küldenek Olaszországba.
Kapcsolódó
A világon jelenleg Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet. Szombaton minden eddiginél többen, 793-an haltak meg az új koronavírus miatt, s ezzel 4825-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legnagyobb mértékben, 4821-gyel nőtt. A gyógyultakat és a halottakat is figyelembe véve a diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi egy hónap alatt 53 571-re emelkedett. A jelenleg beteg 42 681 emberből több mint 20 ezer szorul kórházi kezelésre, 7 százalékukat intenzív osztályon ápolják.
Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vasárnapi tájékoztatása szerint Oroszországban eddig 104 477 embert tartottak orvosi felügyelet alatt, akik közül pénteken 52 747-en továbbra is kontroll alatt maradtak. Szombatig azt országban 163 529 laboratóriumi tesztet végeztek el. Szombaton kiadott tájékoztatás szerint Oroszországban szombatig 306 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak
Koronavírus
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram