A kutatók hosszú ideje arra keresik a választ, miként reagál egy fertőzésen átesett ember immunrendszere arra, ha újra találkozik a kórokozóval. A jelek szerint jól.
Az immunrendszer nem minden kórokozóra emlékszik, ám a jelek szerint a koronavírus egy olyan valami, amit képes megjegyezni. Több kutatócsapat is arra az eredményre jutott, hogy ha egyszer a szervezet legyőzte a megbetegedést, erős és tartós immunitás alakulhat ki.
Kapcsolódó
Deepta Bhattacharya, az Arizonai Egyetem immunológusa szerint a szervezet védekezésében fő szerept játszó B- és T-limfociták még hónapokkal azután is képesek felismerni a koronavírust, hogy először találkoztak vele - írta a The New York Times nyomán a hvg.hu. Bár azt továbbra sem tudni, hogy ez a fajta immunitás meddig marad a szervezetben, a kutatók szerint biztató, hogy a szervezetünk így dolgozik a vírus ellen.
Bár az antitestek többsége néhány hónap után elpusztul, és a B-sejtek sem élnek sokáig, utóbbiak egy kicsi része egészen hosszú életet is megélhet, aminek köszönhetően egy újabb fertőzés esetén ismét akcióba tudnak lépni. Emiatt évekkel, de bizonyos esetben akár évtizedekkel később is védelmet nyújthatnak a szervezet számára.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben