Ezzel a világon az első ország, amely elérte ezt az átoltottsági szintet. A fejlemények nyomán a vallettai vezetés az oltóközpontok bezárása mellett döntött, egyedül az ország északkeleti felében található Msidában működő Máltai Egyetem kampuszán tartanak meg egy ilyen létesítményt.
Az egészségügyi tárca szerint több mint 792 ezer dózis védőoltást használtak fel 410 ezer ember immunizálásához a valamivel több mint félmillió lakosú szigeten.
Kapcsolódó
Világrekordot döntöttünk. Már nem szükséges nyitva tartani minden oltóközpontot, mivel Málta (és a Máltához tartozó) Gozo sziget lakosságának 90 százaléka be lett oltva – jelentette ki Chris Fearne egészségügyi miniszter.
Szeptember 6-tól a beoltott személyek részt vehetnek a legfeljebb százfős nyilvános rendezvényeken. Az ülve tartott rendezvényeken, mint például koncertek és esküvők esetében a résztvevők maximális számát az eddigi háromszázról ötszázra emelték.
Míg a következő hetekben további lazítások várhatóak, a vallettai hatóságok továbbra is kitartanak a szigorú beutazási korlátozások mellett. Csakis teljeskörűen beoltott emberek utazhatnak be az uniós országokból, Nagy-Britanniából, illetve az Egyesült Államok egyes tagállamaiból.
Máltán a járvány kitörése óta 35 866 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 437-en hunytak el a kórban – írta az MTI nyomán az Index.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj