A szakemberek közt sincs konszenzus arról, szükséges-e jelenleg a harmadik oltás, és ha igen, akkor hány hónappal a második adag felvételét követően - írta a portál.
A WHO szerint nem kellene addig széles körben elérhetővé tenni ezt a lehetőséget, amíg világszerte minden veszélyeztetett nincsen beoltva, és az EU is annak a véleményének adott hangot hivatalosan: nem látja annak okát, hogy a legszélesebb populáció számára elérhetővé tegyék tagállamaik az emlékeztető oltást.
Az USA-ban ugyanakkor a második adag után nyolc hónappal jön a harmadik oltás, hazánkban pedig ennél is kevesebb, négy hónap elteltével veheti fel bárki a következő adagnyi vakcinát.
Ausztria 9 hónapos különbséggel, október közepétől kínál majd emlékeztető oltást minden állampolgár részére elérhető rendszerben. Ilyen széles körben elérhető emlékeztető oltást csak Oroszország kínál a régióban, itt fél évvel a kezdeti immunizáció után jöhet a harmadik oltás.
Belgiumban az immunhiányos betegek kaphatnak a jelenlegi álláspont szerint harmadik adagot, az idősek és az idősotthonok lakóinak oltása egyelőre még megfontolás része. Nagy-Britanniában ősszel az idősek és a veszélyeztetettek újraoltása válhat esedékessé a jelenlegi álláspont szerint, de konkrét döntés nincs erről csakúgy, mint Csehországban, ahol felmerült egyes csoportok emlékeztető oltásának szükségessége.
Chilében a Sinovac, Kambodzsában pedig a Sinovac és a Sinopharm oltásaival immunizáltak kaphatják meg azt. Törökország is a Sinovackal oltottak számára teszi elérhetővé a harmadik oltást. Az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein már engedélyezte a Sinopharmmal oltottak harmadik oltását, az emirátusok pedig a veszélyeztetettek számára is hamarosan elérhetővé teszi azt. Thaiföldön az egészségügyi dolgozók kapnak mRNS-oltást, miután eredetileg a Sinovac vakcinájával immunizálták őket. Uruguay is alternatívát ad a Sinovac oltásával immunizáltaknak.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar