A tervezett szerződés lehetővé tenné, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, valamint azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok azt adományként kaphassák meg - írja az MTI.
Amint az oltóanyag biztonságosnak és hatásosnak bizonyul a koronavírus ellen, az uniós bizottság várhatóan az összes uniós tagállam nevében keretszerződéssel fogja biztosítani elsőként 200 millió adag beszerzését, majd pedig további 100 millió adag beszerzésének lehetőségét - közölte az Európai Bizottság.
Kapcsolódó
Az Európai Bizottságnak ezt megelőzően július végén a Sanofi-GSK, augusztus közepén a Johnson & Johnson és a CureVac, a hónap végén a Moderna vállalattal sikerült megállapodnia. Az első szerződés, amelyet az AstraZeneca vállalattal kötöttek meg, augusztus 27-én lépett hatályba.
Az uniós bizottság június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyaggyártókkal. Ez teszi lehetővé a jövőben, hogy a tagállamok meghatározott mennyiségű oltóanyagot vásároljanak meghatározott áron, amint és amikor az oltóanyag rendelkezésre áll.
A brit-svéd tulajdonú AstraZeneca szerdán azt jelentette be, hogy biztonsági megfontolásokból felfüggesztették vakcinájuk tesztelését. Ezt az indokolta, hogy az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel. Azt közölték, hogy "a szabványos felülvizsgálati eljárás miatt szüneteltetik a beoltást, lehetőséget biztosítva ezzel a biztonsági adatok ellenőrzésére". Az AstraZeneca egyben hangsúlyozta: egyedi esetről van szó a klinikai tesztelés harmadik szakaszának több tízezer résztvevője közül - írja az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga