Az iskolákban szeptember 6-án indul a jelenléti oktatás, és azoktól a tanároktól, illetve iskolai dolgozóktól, akik nem oltatják be magukat, hetente legalább két negatív PCR-teszt bemutatását követelik meg. Hasonlóan rendszeres negatív tesztet kérnek az oltatlan egyetemi hallgatóktól és alkalmazottaktól is. Az oltatlanoknak negatív tesztre lesz szükségük továbbá a belföldi repülő- és buszjáratok igénybevételéhez, valamint a koncertekre, a színházakba, a mozikba, valamint egyéb közösségi eseményekre történő bejutáshoz is.
A török államfő sajtótájékoztatóját követően Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter jelezte, hogy az állami kórházakban a tanárok és az iskolai dolgozók ingyen elvégeztethetik a PCR-teszteket.
A 83,6 milliós országban jelenleg a kínai Sinovac, valamint az amerikai-német Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 45 millió 336 ezer, míg a másodikat 34 millió 481 ezer ember kapta meg.
Harmadik dózis felvételére azoknak az egészségügyi dolgozóknak, valamint 50 évnél idősebbeknek van lehetőségük, akik korábban két adag Sinovacot kaptak - írja az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért