Alapvetően két forrásról van szó: a hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról. Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára kedden az Európai Bizottsággal tárgyalt, ezt követően azt mondta az Euractivnak, hogy „az ésszerű és megvalósítható célom, hogy augusztus végéig lezárjam a költségvetési feltételrendszeri eljárásban az összes lezáratlan kérdést.”
A nyilatkozatokat kormányzati vállalások is alátámasztják. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy Magyarország négy területen is hajlandó engedni a brüsszeli nyomásnak:
- 15 százalék alá mérsékli az egy ajánlattevős közbeszerzések arányát,
- a korrupciós ügyekben bárki fordulhat bírósághoz jogorvoslatért, ha az ügyészség leállítaná az eljárást,
- a kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően időt kell hagyni a társadalmi konzultációra.
- az uniós források egy részét a lehető legnagyobb energiafüggetlenség elérésére kell fordítania a kormánynak.
Az uniós pénzekért felelő Navracsics Tibor egy korrupcióellenes testület felállítását is bejelentette.
Varga Judit igazságügyi miniszter pedig arról tájékoztatott, hogy a szükséges jogszabályokat be is nyújtották az Országgyűlésnek. Utóbbi azért fontos, mert ez egyértelművé teszi, hogy az Európai Bizottság a Lengyelország esetében alkalmazott megközelítést fogja használni Magyarország vonatkozásában is - hívja fel a figyelmet az Euronews cikkírója. (A lengyelek helyreállítási tervét ugyanis feltételekkel fogadta el a Bizottság, s azt mondták, csak akkor fognak egyetlen centet is utalni, ha az elvárások teljesülnek. Ez az igazságügyi reform egyes rendelkezéseinek visszavonását és az uniós joggal ellentétes döntések esetében a helyreállítást jelenti.)
Magyarországra vonatkoztatva egyértelműnek tűnik, hogy ígéretekkel nem éri be a brüsszeli testület, hanem konkrét, hatályos és végrehajtható jogszabályokat szeretnének látni, amelyek garanciát jelentenek az uniós források megfelelő elköltésére.
Legolvasottabb

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Megszűnik a TAJ-kártya?

Naponta egy centit apad a Balaton, csak ez zöld trutymó marad a tóból augusztusra?

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük

Küszöbön a szuverén mesterséges intelligencia, az EU vezetői nyitottak erre a forradalmi ötletre

Történelmi ítélet, pert nyert az első devizahiteles

Letaszították a trónról: már nem Bécs a legélhetőbb város
