A pekingi statisztikai hivatal keddi jelentése szerint a fogyasztói árak növekedése szeptemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 2,5 százalékra, héthavi csúcsra gyorsult az előző havi 2,3 százalékról.
A havi áremelkedés 0,7 százalékos volt, megegyezett az augusztusival - írja az MTI. (Németországban is jelentősen nőtt az infláció.)
A termelői árak viszont öt hónapja, április óta a legkisebb mértékben emelkedtek, éves bázison szeptemberben 3,6 százalékkal az augusztusi 4,1 százalék után.
A fotó forrása: Wang Zhao/AFP.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért