Az uniós pénzügyminiszterek december elején fogadták el a listát, amelyre az adóelkerülés ellen nem eléggé hatékonyan fellépő államok kerültek fel, miután az EU közlése szerint közel egy év párbeszéd után sem voltak hajlandóak megfelelő együttműködésre.
A szakminiszterek keddi brüsszeli tanácsülésén született döntés értelmében azonban a feketelistáról máris eltávolították Barbadost, Dél-Koreát, az Egyesült Arab Emírségeket, Grenadát, Makaót, Mongóliát, Panamát és Tunéziát, miután ezen országok új kötelezettségvállalásokat jelentettek be.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram