A deflációval, azaz az árak csökkenésével kapcsolatos félelmek önbeteljesítő jóslatként sújthatják az eurózóna gazdaságát - véli Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az övezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője. A szakember attól tart, hogy a veszély emlegetése miatt a befektetők óvatosabbá válhatnak, azaz elkezdhetik halogatni beruházásaikat - idézte a CNBC az egyik legfontosabb európai vezetőt.
A defláció egyik nagy káros hatása éppen az, hogy a befektetők az árak esésétől tartva nem vágnak bele új projektekbe, ami fékezi a GDP növekedését. Ugyanez a helyzet a fogyasztókkal, akik szintén halogatni kezdik vásárlásaikat tovább lassítva a gazdaság bővülését. A múlt hónapban mindössze 0,5 százalékkal emelkedtek az árak az eurózónában az áprilisi 0,7 százalék után. Ez felerősítette a deflációs félelmeket.
Dijsselbloem úgy véli, hogy az Európai Központi Banknak (ECB) van mozgástere a beavatkozása. Úgy látja, hogy az ECB-nek megvan a felhatalmazása arra, hogy kövesse középtávú célját, azaz igyekezzen valamivel a kétszázalékos szint alá gyorsítani a pénzromlás ütemét. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a piac túl sokat vár az európai jegybank csütörtöki ülésétől, amely könnyíthet a monetáris feltételeken. Nem pusztán egy döntésen múlik az eurózóna lanyha növekedésének felélénkítése.
Az európai főpénzügyér eltúlzottnak tartja a francia BNP Paribasszal szembe kilátásba helyezett 10 milliárd dolláros büntetés összegét. Az USA az adóelkerülők segítéséért akarja megleckéztetni a pénzintézetet. Helyénvaló bírságolni a vétkes bankokat, de ha ennek összege túl magas, az nem segíti a pénzügyi rendszer talpra állását.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram