A török jegybank 2014 óta először emelte az alapkamatot. A Reuters hírügynökség által megkérdezett 19 elemző közül 12-en ennél kisebb, 25 bázispontos emelést vártak.
A török jegybank közleményében kiemelte, a világgazdasági bizonytalanság miatti árfolyamingadozás növeli az inflációs kockázatot, ezért döntött a testület a monetáris szigorítás mellett. A török líra idén 14 százalékot veszített értékéből, és folyamatosan nyomás alatt van az erősödő dollárral szemben.
Kapcsolódó
Recep Tayyip Erdogan korábban a "kamatok ellenségének" nevezte magát, és ostorozta a bankokat a drága hitelek miatt. Az elnök szeretné elérni a központi banknál a ráta csökkentését a gazdasági növekedés élénkítésére. A török elnök még a kamatdöntés előtt nyilatkozott úgy, hogy joga van bírálni a jegybankot, annak függetlensége ellenére.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben