Öt kérdésre kellett választ találnia Angela Merkel kancellárnak, a CDU, Horst Seehofernek, a CSU, illetve Martin Schulznak az SPD elnökének azon a tárgyaláson, amelyen megpróbálták előkészíteni pártjaik koalíciós kormányzásának folytatását. Több mint egynapos tanácskozás után azzal álltak fel, hogy sikerült nagyjából tisztázniuk a részleteket, és ha rajtuk állna, belevágnának az újabb közös kormányzásba - írta a Bloomberg.
Az első kérdés az európai együttműködés erősítése volt. Ebben az ügyben Emmanuel Macron francia államfő szeptember óta várja a választ Berlinből a javaslataira. Most úgy tűnik, pozitív választ kaphat.
Az Index híre szerint a három pártvezető kész támogatni, hogy az eurózóna biztonsági pénzalapját, az Európai Stabilitási Mechanizmust az IMF mintájára Európai Valutaalappá fejlesszék. Javasolják, hogy Németország emelje meg a befizetését a közös uniós költségvetésbe. Általában egyetértenek azzal, hogy Franciaországgal együttműködve megerősítsék az eurózónát.
Migráció
A bevándorlás ügyében vélhetően a szigorúan konzervatív álláspont győzött. Szemben a szociáldemokraták megengedő javaslatával szoros ellenőrzés alatt akarják tartani az érkezők számát. Ez vélhetően azt jelenti, hogy fenntartják azt a tilalmat, amely szerint a menedék jogot kapó személyek három éven át nem hozhatják be az országba a rokonaikat.
Az adózás ügyében is az SPD engedhetett, ugyanis hírek szerint a felek tarják magukat az egyensúlyi költségvetés fenntartása mellett, azaz nem lesz kiadási többlet, ami lehetővé tenné a szociális kiadások növelését.
Nem derült ki, mire jutottak a védelmi büdzsé ügyében. Az SPD szerint militarista nonszensz, hogy a GDP két százalékára emeljék ennek keretösszegét, míg a CDU/CSU elindulna efelé a szint felé a jelenlegi 1,2 százalékos arányról. A NATO az előbbit várja el a tagországaitól.
El kéne adni
Merkel szerint ha sikerül tető alá hozni a koalíciós megállapodást, az biztosíthatja Németország prosperitását a következő 10-15 évre és újraélesztheti az Európa-projektet.
A legfőbb bizonytalanság a szociáldemokratáknál mutatkozik: Schulznak január 21-én pártkonferencián kell megnyernie vezetőtársai támogatását, amit a párttagok szavazása követ. Eközben az SPD ifjúsági szervezete tiltakozó akciót és tüntetést szervez a nagykoalíció folytatása ellen és az erről szóló pártszavazás előtt ellene fog lobbizni.
A nyitókép forrása: Reuters
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra